Rengeteget gondolkodom az elmúlt időszakban, hogy milyen konkrét okokra vezethető vissza, hogy ide jutott az életem. Az, hogy már lassan ismét a független kategóriába tartozom nem feltétlenül baj, de mégis erősen foglalkoztat, hogy miben hibáztam....hátha egyszer rámkopogtat a boldogság, akkor tudjam mit ne kövessek el újra....ahogy ezeken a dolgokon morfondíroztam, az jutott eszembe, mi van ha az emberek majd 70%-a nem is hibázik....mi van ha ez a sajnálatos statisztika, melyről az előző bejegyzésben írtam, nem is írható a ma emberének a számlájára. Mi van akkor, ha nem a sokak által emlegetett fogyasztói társadalom, vagy a reklámok által erősen idealizált női/férfi álom partnerek utáni vágyakozás az indíték....
Talán egyszerűen arról van szó, hogy a XXI. század polgára már szabad. Nekünk már nem a felmenőink választanak férjet/feleséget, nem a tradíció, a gazdasági érdek, a vallás az etnikai vagy bőrszín szerinti hovatartozás határozza meg ki lesz a párunk, hanem mi magunk dönthetünk e felől. (Természetesen vannak ettől eltérő, esetek, de most maradjunk a nagy átlagnál.) És mint ahogy tudjuk, ha dönteni bírunk, akkor tévedni is. Ekkor újabb kérdés fogalmazódott meg bennem. Ennyien tévedünk?? Na ne..hiszen a magyarság világhírű a tudósairól, hát akkor az átlag ember nem dönthet rosszul ennyiszer!!!!! És valóban rossz döntésről van szó? Vagy a rohanó társadalmunk által generált folyamatos és intenzív változások áldozatai lettünk? Nem pusztán arról van szó, hogy a változásokhoz való alkalmazkodási képességünk eltérő, és ezt tetőzi a pörgő életvitel által igen alacsonyra csökkent inger- és toleranciaküszöbünk? Nézzünk mondjuk egy példát: egy adott pár adott környezetben harmóniában él, majd bekövetkezik egy általuk befolyásolhatatlan változás, sok esetben ez anyagi nehézségekre vezethető vissza (lásd a válság idején ugrásszerűen megnőtt válások száma), de lehet ez akár egy be nem tervezett gyermek is. Tehát lényegesen megváltoznak ezáltal a körülményeik, melyekhez egyikük jobban, másikuk kevésbé képes alkalmazkodni. Ez a differencia konfliktust generál, melyet a párok egyénenként másként élnek. Ez fajulhat odaáig, gyakran sok-sok erőfeszítés ellenére is, hogy már képtelenek lesznek közös célok és közös utak felállítására, és bekövetkezik a visszafordíthatatlan esemény. Elválnak.
Ebből is látszik, hogy nem feltétlenül szükséges hibákat keresni, persze nem árt, ha magunkba nézünk, és tisztába kerülünk a cselekedeteinkkel, de olykor a körülmények áldozatai leszünk, nem pedig Önmagunké.
1 megjegyzés:
Igen, változik mindannyiunk élete, kinek így, kinek úgy. Azt gondolom, hogy sok múlik mi magunkon. A kialakult helyzetek is döntésre késztetik az embert. Azt gondolom, hogy a házasság, vagy a párkapcsolatok is addig működnek, amíg mi magunk működtetni akarjuk. Mindkét félnek tovább kell teremtenie a kapcsolatot, nem elegendő, hogy "papír van róla". Ha nincs közös cél, közös álmok a házaságkötés után, akkor csak idő kérdése, hogy mikor bomlik fel a kapcsolat. Amíg mindketten hasonlóképpen gondolkodnak a másikról, amíg mindketten szeretni akarják a másikat, addig nincs olyan ami kettejük közé állhat, szerintem. Ha valami megszakad, akár egyik, akár másik részéről, akkor vége lesz, nem teremtődik tovább. Döntés kérdése az egész: mindennek ellenére akarom-e szeretni a másikat, vagy inkább azt választom, hogy ez túl sok, és ha sok nehézséggel is jár ( kezdetben), de adok esélyt magamnak a boldogságra.
Megjegyzés küldése