Ma végre a kezembe vehettem a személyimet, amely immáron saját kis, jól bejáratott nevemre szól :). Ugyanezzel a lendülettel intézhettem is az útlevelem. Most már, pontosabban tavaly szeptember óta csak biometrikus útleveleket készítenek, melyek 12 éves kor alatt chip formájában csak a személyes adatokat, e kor fölött pedig biza már újlenyomatot is tartalmaznak. (egyébként a régebbi útlevelek természetesen lejáratukig érvényesek, ám aki az USA-ba indul, bármilyen indokkal, bármennyi időre, azoknak csak az új fajta okmány az engedélyezett, még egy technikai leszállás és pár órás ott tartózkodás is megköveteli).
Jelenleg 5 évre ez 7.500.-Ft, sürgősségivel pedig a duplája.
Erkölcsi bizonyítvány ügyében, csak egy fél mondtal terhelném az olvasókat, szóval ezt lehet neten, ügyfélkapun keresztül, indokolt esetben személyesen a KEK KH-nál, de legáltalánosabb a postai úton történő kérelmezés, ennek egyszer van egy 150.-HUF-os díja, az igénylőlapért, 3.100.-HUF az ügyintézésért, és kb 400.-HUF a postára adásért. Max. 14 napon belül kézbesítik ki.
Holnap orvosos ügyekben intézkedünk, majd beszámolunk erről is :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése