Hatalmas rohanás és utolsó pillanatban való ajtón beesés nyitotta a mai napot. Sajnos az apukám visszatérő problémája miatt a tegnapi és a mai napunk is kicsit átalakult, így ma kipróbálhattam magam, hogy hány perc alatt tudok beérni Emmával Mogyi cityből Kőbányára autóval a legnagyobb dugóban...
Ennek ellenére nem volt semmi gond, Manó 8:00 előtt egy pár perccel besétált a csoport szobába, én pedig legközelebb fél háromkor találkoztam vele. Legalább volt időm egy csomó mindent elintézni. Délre visszaértem a bölcsibe, hátha kellenék, de a tegnapi napra is rálicitálva két és fél órát aludt. Így két és fél órán keresztül ücsörögtem a váróban, közben áldottam a szerencsém, hogy a nyakamban felejtettem a headset-emet így legalább zenét hallgatva nem unatkoztam. Naná, hogy ilyenkor nincs nálam tanulni..olvasni való. Gondozónénink ma is csupa jót mesélt, nagyot játszott, homokozott, motorozott, már nem is pityergett a lelkem. Megevett mindent, megivott mindent, nem szolgáltatta ki magát, végre hajlandó volt megmutatni milyen ügyesen tud kanállal, villával enni, majd ügyin ment aludni és mint írtam volt, jó hosszúra nyúlt a durmolása.
Már már sablon szerű, tudom, de ezen a napon is nagyon büszke voltam rá!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése