Mielőtt folytatnám a döntés és a felelősséggel kapcsolatos eszme futtatásom...szeretném veletek megosztani egy nagyon kellemes élményemet. Egy pár sorban azonban leírnám miért is van ennek az apró jelenetnek számomra ilyen nagy jelentősége....
Amikor az életem abba a szakaszába lépett, hogy újra kellett szervezzek mindent, felmerült bennem a kérdés, hogy vajon létezik e az a fajta boldogság, ami valóban a sírig tart... olyan szintű boldogság, ami már már nyálasan csöpögős, szárnyakat ad, álmodozni enged, izgalmas, őszinte, tisztelettel teljes, folyamatosan él benned, minden reggel, minden este ezzel a feelinggel kelsz és fekszel, s ha van is olyan pillanat ami beárnyékolja ezt a földön túli érzést, hamar tova száll...majd belenézel a tükörbe és tovább csillog a szemed....
Bevallom némiképp elvesztettem a reményt, hogy megtalálhatjuk e az örök boldogságot, az gondoltam, hogy az ember esendőségénél fogva képtelen erre...
Aztán egy nap a Deák téri metró állomáson, a 2-es metróból felfelé mozgólépcsőzve a következőt láttam...(ebből is látszik, hogy a nagy pillanatok nincsenek idealizált környezethez kötve, egyszerűen csak rád találnak és kész)
Egy idős pár (valóban elég korosak voltak, simán 80 fölött) jött velem szembe lefelé utazva. A néni szemei varázslatosan sugárzottak...higgyük el, hogy 80 fölött egy nő már nem az esztétika minta példája, de ez a néni még ennyi idősen is nagyon "nő" volt, nem túlzás, de sok más utas is őt figyelte, nem volt kifestve, az öltözete sem volt kirívó, egyszerű korához illő ruhát viselt, de mégis volt egy olyan plussz, ami kenterbe vert minden nőt aki a környéken volt.
A bácsi egy lépcsőfokkal fölötte utazott, a néni háttal állt neki...tőle is érezhető pozitív rezgések jöttek...
Nem tett mást a bácsi, mint közel hajolt a nénihez és csintalanul, szinte láthatatlanul belefújt a hajába, mire a néni kecsesen megborzongott és egy finom kis mosoly ült ki az arcára...
Nem szóltak egy szót sem, a mozdulatok és a rezgések mindent elárultak nekik is, és nekünk is, akik ezt a jelenetet láttuk....elárulhatom, hogy nem csak én mosolyodtam el.....
Így a kérdésemre megkaptam a választ....létezik ez a fajta, álom szerű boldogság....de csak egy életünk van, hogy ezt megtaláljuk. Ha lehetek, mint egy anya egy kicsit önző, akkor ez az egyik célom az életem hátralévő részére....(ami terveim szerint jó sokáig fog tartani, nevezetesen 100 éves koromig akarok élni..ennek persze konkrét oka van, nem légből kapott) rálelni erre az érzésre, ugyanis hiszem, hogy az Emma szemei akkor fognak árnyék nélkül csillogni, amikor az enyéimek is.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése